Elérhetetlen

Ismertem egy kislányt, aki az egyik születésnapjára kapott egy csomag rajzlapot és néhány ceruzát. Nagyon megörült az ajándékainak, éjt-nappallá téve csak a papírok fölé hajolva rajzolt. Lerajzolt mindent, amire csak vágyott, amit csak hiányolt a környezetéből. Először egészen vad dolgokat alkotott a papírra, mint például zsiráfot elefántormánnyal, egy folyó tetején lebegő felfordul házat, vagy éppen egy éjjeli szivárványt. Később egyre reálisabb, sőt talán már életcélnak szánt rajzokat is készített.

Évről évre fogyott a papír, töpörödtek össze a ceruzák. A lány egy napon elhatározta, hogy elviszi rajztanárának az alkotásait. Bele tette őket egy vékony vászontáskába és remegő gyomorral indult el az iskola felé. A tanár igaz, kiszúrta a nem tökéletes formákat, a szabálytalan elhelyezést és még sok más apróbb hibát, viszont a képek szimbólumai, jelképei, mondanivalói mélyen megérintették őt. Mostmár pár lépéssel közelebb került a diákja lelki világához. Megdicsérte őt, majd elbúcsúztak.

Amikor a fiatal lány hazafelé tartott, nagyon erős, viharos szél fújt. A heves szél kikapta a kezéből a vékony vászontáskát s vele együtt a rajzait is. Elfogytak a ceruzák, elszálltak a rajzzal teli lapok. Egyedül csak a rajzok emlékei, az álmok, a vágyak maradtak meg a lány szívében. Aznap délután a szélben sírva futott utánunk, de már túl késő volt, a rajzok messze szálltak. S ahogyan akkor futott a rajzai után, úgy kergette később az álmait is ez a nagyravágyó lány. Hogy utolérte-e már őket, azt nem tudom. Csak annyit tudok, hogy én is ugyanazt teszem, mint ő, de valahogy az álmok mindig gyorsabbak nálam.